Petrányi Zsolt 2005 szeptembere óta a Műcsarnok ügyvezető igazgatója, ám megbízatása december 31-én lejár, és a Népszabadság információi szerint az MNV Zrt. nem is szándékozik pályázatot kiírni a posztra. Az ügyvezető igazgatói pályázati kiírásra öt jelölt küldött be pályamunkát.
A Műcsarnok kezelője honlapján közölte, hogy az ügyvezető igazgatói pályázatot érvénytelenítették, azzal indokolva, hogy „a pályázat egyik résztvevője sem nyújtott be a szaktárca számára meggyőző koncepciót, figyelembe véve az intézmény előtt álló XXI. századi kihívásokat, a megújítással kapcsolatos feladatokat, valamint azt a követelményt, hogy a pályázók jövőre vonatkozó elképzelései legyenek szervesen összhangba hozhatóak a kormányzati kultúrpolitikával” - írja cikkében a nol.hu.