„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Két parlamenti párt, a KDNP és az LMP is elmulasztotta időben közzétenni tavalyi mérlegét. A túlköltekezési versenyt az MDF nyerte, amely mostanra az SZDSZ-hez hasonlóan a csőd szélére jutott.
Nagy árat fizetett a tavalyi európai parlamenti választási sikerért az MDF. A lista élére importált Bokros Lajos segítségével átvitte ugyan a lécet, és szerzett egy brüsszeli mandátumot, ám az egykori szocialista pénzügyminiszter leigazolása után indított kampány felborította a párt költségvetését. A költekezési szigor nagy barátja ezek szerint listavezetőként inkább a politikai sikert áhította, mintsem a pénzügyi egyensúlyt – ami fel is borult: az MDF több mint félmilliárd forintos deficittel zárta 2009-et. A hiány mértékét érzékelteti, hogy az összbevétel csak 392 millió forint volt tavaly.
A második Bokros-bevetés sikerén még több múlt. Nemcsak az MDF országgyűlési jelenlétét tette volna lehetővé az 5 százalékos parlamenti küszöb idén áprilisi átlépése, hanem azt is, hogy a párt 2014-ig százmilliókhoz jusson. Megszokott stratégia a pártoknál, hogy a remélt állami támogatás terhére adósodnak el, ám most ez nem jött be Dávid Ibolya pártjának. Az MDF 227 millió forintosra előirányzott idei költségvetési támogatása 120 millióra esik a választási bukás következtében, jövőre pedig – ha az összkeret nem változik – a párt már csak 41 millióra számíthat. A fórum óriásdeficitje annak ellenére jött össze, hogy megmozgatta támogatóit, és tavaly 135 millió forint adományt kapott. Fő pénzforrása – 78,7 millió forinttal – az egykori mátészalkai polgármester, volt Szabolcs megyei közgyűlési alelnök, Szilágyi Dénes által képviselt Megújuló Társadalomért Alapítvány volt. A 2008-ban létrehozott szervezet cél szerinti besorolása a bírósági nyilvántartásban „környezetvédelmi tevékenység”. Ez elég messze van a pártpénzeléstől, amely egyébként nem alkalmi tette volt az alapítványnak, hiszen az már az alakulása évében is támogatta az MDF-et, igaz, akkor csak 1,2 millióval.
Az alapítványi befizetés más pártoknál is kulcsszerepet kapott. Az ugyancsak deficites SZDSZ 56,6 milliót (adománya több mint felét) régi pénzgyűjtőjétől, az Új Kezdettől kapta, míg a Jobbik 26 milliót számolt el a Vona Gábor által létrehozott (HVG, 2010. április 9.) Új Radikalizmusért Alapítványtól. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az eredeti pénzforrás titokban maradjon, hiszen a hivatalos pártmérlegben csak a közvetlen befizetőt kell megnevezni. Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója szerint nincs ebben semmi titok, hiszen az Új Radikalizmusért Alapítványtól a Jobbiknak juttatott 26 millió forintos támogatás forrása a MIÉP–Jobbik a Harmadik Úttól kapott 26 millió forint. A sokat emlegetett vállalkozói támogatások ezek szerint 500 ezer forint alattiak voltak, hiszen a Jobbik-mérleg nem nevesít ilyen befizetéseket. A 44,7 millió adományforintból az alapítványon túl csak Szegedi Csanád (1,3 millió) és Balczóné Nagy Katalin (1 millió) szerepel „feladóként”.
Hatalmas a hiány az MSZP-nél is, bár a 367 milliót 1,3 milliárd forintos bevétel mellett hozták össze. Ennek ellenére a szocialistákat is elérte a megszorításhullám. Első lépésként a közpénzből foglalkoztatott frakcióalkalmazottak számát csökkentik, de a pártalkalmazottak névsora is rövidebb lesz. Az MSZP és az MDF egyelőre marad a székházában, ám az évek óta túlköltekező SZDSZ-nek mennie kell. A párt feladja bérelt ingatlanait, ilyen a zuglói Gizella utcai központ is, csak a sajátjait tartja meg. A negyedmilliárdos adóssághegyet – jórészt a székháztulajdonossal egyezkedve – mára sikerült 30 millió forint körülire csökkenteni, de az SZDSZ túlélése így is kérdéses. Retkes Attila elnök bízik ugyan a tagdíjak és az adományok éltető erejében, ám az eddigi tapasztalatok szerint az a párt, amelyik elvesztette jogát az állami támogatásra, fokozatosan elsorvad. A KDNP-nek sikerült ugyan újraélednie, de nem saját erőből, hanem a Fidesz listájához csapódva.
A KDNP egyébként elmulasztotta közzétenni tavalyi mérlegét az április végi határidőig. Nem egyedül: a nyilvános kampányszámlájára oly büszke LMP pénzügyi beszámolója se jelent meg a Magyar Közlönyben az előírt időpontig. Ez a párt viszont a HVG rendelkezésére bocsátotta előzetes mérlegét.
JUHÁSZ GÁBOR
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.