Sajtómérleg: jobbkonzervatív médiatúlsúly

A sokat használt elődfogalom, a balliberális sajtófölény lassan a történelemkönyvekbe kerül: a kilencvenes évek végén, az előző Orbán-kormány idején kezdett Fidesz-küzdelem előbb az egyensúlyt teremtette meg, a most formálódó médiaszabályozás pedig – mintegy megkoronázva az évtizedes törekvést – törvényekkel betonozza be az idei kormányváltás után kialakítandó médiaviszonyokat.

A hungaroputyinizmus jeleit mutató új felállásban a sajtó – beleértve a közszolgálatit is – formailag független, ám igen kemény jogi korlátok között működik, az állam pedig, amit az orosz viszonyokat idézően a kormánytöbbség testesít meg, nemcsak jelentős piaci szereplő, de erős kontrollt is gyakorol a sajtó egésze fölött. Mindez együtt ideális terep a jobbkonzervatív médiatúlsúly gyors kialakításához. A köztévék és a közrádió felügyeletét ellátó, korporatív elemekkel terhelt médiafelsőház, a Közszolgálati Testület összetétele, a politikai adások esetleges központosított gyártása gyakorlatilag helytartóvá alacsonyítja a közmédiacégek élén az elnököket felváltó vezérigazgatókat, a jobboldali médiacégektől át- vagy visszaáramoltatott sajtómunkatársak pedig biztosítják a kormánytöbbség szájíze szerinti értékmegvalló közszolgálati újságírást. Ez a zsilipelés tehermentesítheti azokat a kormányközeli médiavállalkozókat is, akik milliárdokat költöttek a jobbkonzervatív média létrehozására, majd fenntartására.

 Nekik szinte többet köszönhet ez ügyben a Fidesz, mint saját választási győzelmének. Az előző Orbán-kormány még próbálkozott az antalli időket idéző régimódi médiapraktikákkal – ilyen volt előbb a veszteséges Magyar Nemzet fenntartása, majd irányított magánosítása, aztán a Heti Válasz közpénzen való világra segítése –, a 2002-es választási vereség után azonban már csak baráti vállalkozókra számíthatott a Fidesz. Nem is csalódott. Ezek az üzletemberek – Töröcskei Istvántól Fellegi Tamásig, Csák Jánostól Lantos Csabán át Széles Gáborig – az elmúlt 7-8 évben hol párhuzamosan, hol egymást váltva olyan sajtóbirodalmakat teremtettek meg, amelyek mostanában fordultak termőre (lásd táblázatunkat). Vagy ha még nem nyereségesek, akkor némi állami segítséggel gyorsan azzá tehetők.

A miniszterré emelt Fellegi által 2009-ben szervezett Infocenter-csoportnál programozott a haszon. A harmadában birtokolt RTL Klub stabil piacvezető a tévézésben. Az Advenio Zrt.-nek, vagyis a Class FM országos kereskedelmi rádiónak alighanem csak az induláskor természetes veszteséggel kell számolnia. A cég egyébként a jobboldalon korábban sokszor szidalmazott Danubius Rádió kulcsmunkatársait átvéve küzd – a slágereseket importáló – Neo FM-mel a reklámcsalogató hallgatókért, bizonyítva, hogy a pénznek a XXI. század Budapestjén sincs szaga. A tavaly ősztől a vállalategyütteshez tartozó Heti Válasz már évek óta eltartja magát, a Lánchíd Rádió csúfos mérlegét pedig éppen 2009-ben csinosították ki azzal, hogy több mint 650 millió forint tartozását elengedték a tulajdonosai. E vidéki terjeszkedés előtt álló budapesti rádión keresztül az Infocenterhez kapcsolódó Magyar Nemzet–HírTv-csoport már pénzt hoz, noha a gazdasági válság és az olvasók számának csökkenése – mint az írott sajtó egészét – e napilapot is megviselte. A legnagyobb gondban a milliárdos Széles Gábor médiacégei vannak: a Magyar Hírlap kevésbé olvasott, mint a Magyar Nemzet, az Echo Tv-nek pedig nincs annyi nézője, mint a HírTv-nek. A leggazdagabb magyarok között számon tartott, a pártpolitika iránt mindig érdeklődő Széles vagyona azonban egyelőre biztos pénzügyi hátteret ad e vállalkozásoknak.

JUHÁSZ GÁBOR