Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
„Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is” – az alkotmányt említve így figyelmeztette egy írásában Balás Béla kaposvári püspök már hetekkel ezelőtt Schmitt Pál államfőt – tudta meg a HVG.
A katolikus főpap – egyébként épp az államfői hivatal kérésére megfogalmazott – gondolatainak a jelek szerint nem volt foganatja. A Sándor-palotából teológiailag zavaros okfejtésekkel, súlyos nyelvhelyességi hibákkal és értelemzavaros mondatokkal terhes szöveget küldtek el az új alkotmányt előkészítő testülethez, azt is szorgalmazva, hogy a magyar nyelv szintén kerüljön be az alkotmány által védendő értékek közé. Az alkotmányozás jogát az államfő Istentől eredeztetné, noha a püspök ettől is óva intette.
„Az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait” – írta a püspök, hozzátéve: „a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is.”
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
A NER főideológusa szerint „mindenki legyen sokkal szerényebb, mert van mire”.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A lap személyiségi jogi pert is indít.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
A kínai ByteDance a korábbi 75 után most újabb 90 nap haladékot kapott.