Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az egyedül élő 96 éves nő élettelen testére fia talált rá otthonában.
Kihűlés okozta annak az idős asszonynak a halálát, akinek holttestét fia találta meg jászdózsai házában - értesült a HavariaPress. A rendőrségi helyszíni szemle során bűncselekményre utaló körülményeket nem találtak, a hatóság közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Jász -Nagykun-Szolnok megyében a mostani tél ezzel már kilenc áldozatot szedett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.