Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A mostani módosítás alapján a bizottságba bekerült a közigazgatási és igazságügyi miniszter, kikerült ugyanakkor onnan a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, valamint a tíz albizottság elnöke.
A kormány ezentúl nem veszi igénybe a Kossuth- és Széchenyi-díjakra, valamint a művészeti díjakra személyi javaslatokat megtevő bizottságot eddig segítő tíz szakmai albizottság munkáját. Mint a Magyar Közlönyben megjelent, szerdai keltezésű kormányrendelet-módosításban szerepel, a Kossuth- és Széchenyi Bizottság tagjai sorából előkészítő, jelölő bizottságot alakíthat, illetve a véleményalkotásra külső szakértőt is felkérhet.
Az eddig érvényben lévő, 2008-as kormányrendeleti rendelkezés alapján a kormányfő által vezetett Kossuth- és Széchenyi Bizottság munkáját az egyes szakterületek elismert képviselőiből álló tíz albizottság segítette. A mostani módosítás alapján a bizottságba bekerült a közigazgatási és igazságügyi miniszter, kikerült ugyanakkor onnan a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, valamint a tíz albizottság elnöke.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.