szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jogerősen elítélték a Prikkel-házaspár gyilkosait; a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú határozatában több emberen, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt idősebb Németh Józsefet tettesként életfogytiglannal sújtotta, a fiát bűnsegédként 18 éves fegyházbüntetéssel.

A szóbeli indoklás szerint ifj. Németh József 10 millió forintos kölcsönt vett fel Prikkeléktől, ám a tőke- és kamattörlesztéssel késlekedett, emiatt a fiú 2006. december 29-én mezőszilasi otthonukba csalta a házaspárt, ahol apja baseballütővel agyonverte a két sértettet, majd a holttesteket elégették. A Fejér Megyei Bíróság egy éve első fokon életfogytiglanra ítélte az apát azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva kerülhet feltételes szabadságra, a fiút pedig 15 évre. A tábla csütörtökön a fiú büntetését 3 évvel szigorította. 

A védelem a határozat kihirdetése után az MTI-nek jelezte, megfontolják, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz az ügyben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!