Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ifj. Schirilla György szombaton, a Tolna megyei Bikácson kezdte meg idei téli úszósorozatát, ahol 21 percet töltött a helyi tóban.
„Nagyon jól sikerült ez a mai úszás, ennek örülök. Úszásom előtt csónakkal törték fel a nagyjából két centis jégréteget, így jégtáblák között úsztam át háromszor oda-vissza a tavat. Az egyik jégtáblába csúnyán bevertem a kezem és a gyűrűs ujjam vérzett, de komolyabb baj nem történt. A helyiek nagyon készültek, s azt gondolom, sikerült jól szórakozniuk” - nyilatkozta Schirilla, aki úszását követően egy előadást is tartott az egészséges életmódról.
A civilben többek között jógát oktató Schirilla 2011-ben öt alkalommal úszik: a szombati kísérletét követően Budapesten, Vácon, Kecskeméten és Mosonmagyaróváron tempózik majd. Célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.