Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Csaknem 2,4 millió forint értékű, összesen 345 karton ukrán zárjegyes, adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy magyar személygépkocsiban Hegyeshalom térségében.
A vámhivatal szombati közleménye szerint a sofőr a pénzügyőrök kérdésére, hogy szállít-e cigarettát, alkoholt, nemleges választ adott. A járőrök az autó átvizsgálása során a csomagtartóban, a pótkerék helyén, illetve a vezetőülés mögötti lábtérben találtak nagy mennyiségű ukrán zárjegyes cigarettát.
A gépjárművet lefoglalták, a magyar állampolgárságú sofőr ellen pedig jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.