Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy súlyosan bántalmazott, kihűlt és alultáplált gyermeket találtak a rendőrök egy román állampolgárságú kéregető nőnél a főváros IX. kerületében - olvasható a rendőrség honlapjára szerdán feltett közleményben.
Súlyosan sérült gyermeket találtak a rendőrök egy román kéregetőnél. A közlemény szerint a rendőrök állampolgári bejelentés alapján igazoltattak egy 20 év körüli román nőt, aki a Könyves Kálmán körút és a Gyáli út kereszteződésénél koldult az autók között.
A nő hasán, rongyokba csavarva találták meg a másfél éves gyermeket, akiről a kiérkező mentők megállapították, hogy lázas, korához képest alultáplált, végtagjai pedig kihűltek. A kicsit azonnal kórházba vitték, ahol kiderült az is, hogy több bántalmazásból származó sérülése is van, és az állapota súlyos. A nőt őrizetbe vették, súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.