„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem kerül előzetesbe Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetője és Székely Árpád volt moszkvai nagykövet sem.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet.
A három érintett előzetes letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanjának elidegenítésével kapcsolatban. A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint - az árfolyamveszteségre is tekintettel - a magyar államnak összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

Dezső Antal, Tátrai Antal ügyvédje a tárgyalás után újságíróknak elmondta, hogy a bíróság szerint nem álltak fenn az előzetes letartóztatás feltételei, semmilyen kényszerintézkedés nem indokolt a gyanúsítottakkal szemben. Papp Gábor, Horváthné Fekszi Márta védője "jogszerűnek és tisztességesnek" nevezte a döntést.
Az ügyészség fellebbezett a határozat ellen, így az nem jogerős. A bíróság épületéből távozó gyanúsítottak egyike sem nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.