szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már nyolc személlyel szemben folyik eljárás a MÁV Informatika Zrt. kapcsán indított nyomozásban jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint orgazdaság miatt - közölte a rendőrség.

A MÁV Informatika Zrt. több vezető beosztású dolgozója ellen indított eljárást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja, valamint orgazdaság bűntett miatt még 2009 novemberében – közölte a rendőrség.

A nyomozás során korábban gyanúsítottként hallgatták már ki a cég több vezető tisztségviselőjét. A BRFK nyomozói a héten újabb három személyt hallgattak ki az ügy kapcsán, akiket szintén orgazdasággal gyanúsítanak, így már nyolc személlyel szemben folyik az eljárás.

A gazdaságvédelmi nyomozók több szerződés valóságtartalmát szükségességét is vizsgálják, melyeket a korábbi vezetés több tíz millió forint értékben kötött. A rendőrség szerint emellett a gyanúsítottak egy része több alkalommal fiktív üzleti céllal, jogosulatlanul utazott Rómába és Angliába a cég költségén. A budapesti nyomozók szerint az okozott vagyoni hátrány az ügyben több tíz millió forint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!