szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több megyében is nőtt az influenzások száma, főként a fiatalokat érinti a betegség.

Változatlan betegforgalom mellett 21 százalékkal nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma Borsod-Abaúj-Zemplénben a hatodik naptári héten - tájékoztatta a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve. Papp Erzsébet epidemiológiai osztályvezető főorvos közlése szerint a 20 százalékos lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy a hatodik héten a megyében körülbelül 3350 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
   
A gyermekek megbetegedési aránya emelkedett. A betegek 53 százaléka 14 év alatti, túlnyomó részben (62,5 százalék) iskoláskorúak. A legérintettebb a 10-14 éves korosztály (33,6 százalékban), őket követi a 6-9 évesek megbetegedési aránya (28,9 százalék). Tízszeresére emelkedett az influenzaszerű megbetegedések előfordulási aránya az 1-2 évesek körében (14,6 százalék).
   
A hatodik heti Borsod megyei kórházi jelentések alapján öt beteget vettek fel influenzaszerű tünetekkel. Intenzív ellátást egyikük sem igényelt, egy embertől vettek légúti mintát, ennek vizsgálata folyamatban van - közölte.
   
Továbbra is érvényben van a látogatási tilalom a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Gyermek-egészségügyi Központban és a szülészeti-nőgyógyászati osztályon, illetve a Misek Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó osztályán - jegyezte meg.

Jász-Nagykun-Szolnok: a betegek fele 15 és 34 év közötti

Tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedésekkel orvost felkeresők száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében is: itt az ötödik héten 100 ezer lakosból 519-en, a hatodikon 559-en betegedtek meg - közölte a megyei kormányhivatal sajtószóvivője. Korim Éva tájékoztatása szerint az influenzások kor szerinti megoszlásában nincs változás, a betegek fele a 15 és 34 év közötti korosztályból kerül ki, míg a 15 éven aluliak csoportja az influenzások negyedét teszi ki. Az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok a megyében az A-, valamint az A(H1N1) vírus jelenlétét mutatták ki.

Zala: magas intenzitású a járvány

Zala megyében is Tovább erősödött az influenzajárvány, főként a fiatalokat érinti a megbetegedés - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Zalában százezer lakos közül 583 számít betegnek, ami magas intenzitású járványt mutat. A legtöbb betegről Nagykanizsa és Zalaegerszeg térségéből érkezett jelentés.
   
A betegek 39,6 százaléka 14 év alatti, 42,3 százaléka pedig a 15 és 34 év közötti korosztályból kerül ki.
   
Influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt az elmúlt héten kilenc beteget vettek fel kórházba, intenzív ellátásra és gépi lélegeztetésre azonban senki sem szorult. Az orvosok által beküldött légúti minták közül kettő az A- (H1N1), egy pedig a B-vírus jelenlétét mutatta.
   
A influenzajárvány miatt február 9-től a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban, 10-től pedig a zalaegerszegi Zala Megyei Kórházban rendeltek el valamennyi osztályra kiterjedő látogatási tilalmat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Tombol a járvány Hevesben

Heves megyében az év ötödik hetében ötszörösen haladta meg a járványküszöböt az influenza-szerű megbetegedések száma - közölte a megyei népegészségügyi szakszolgálat járványügyért felelős megbízott főorvosa pénteken.