szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A regnum.ru "Kit támad és kit zsarol Moszkvában a magyar kormány?" címmel a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség (Kerki) eladásának ügyével foglalkozik Magyarországról szóló, nemrég indított heti összefoglaló sorozatában.

Megemlíti, hogy miután az AP hírügynökség és az MTI hírt adott a magyar szereplők előállításáról, február 10-én a Kommerszant című lap összekötötte a magyar és orosz szálakat. 

A regnum.ru Szabó András újságíró origo.hu-n közölt írásai alapján foglalta össze a történteket, megemlítve, hogy Szabónak Martonyi János külügyminiszter átnyújtotta tárcája különleges díját "a kereskedelmi kirendeltség eladásának feltárásáról szóló cikkek klasszikus ciklusáért", és hogy az újságíró egy további kitüntetésben is részesült a sorozatért. 

Szabó cikkeire hivatkozva a portál kiemelte, hogy Székely Árpád volt nagykövet a nyomozás során Viktor Vekszelberget nevezte meg a vásárló Diamond Air tulajdonosaként. "Szabó András 2009. december 21-i cikkét teljes egészében az oligarchának szentelte, akit a kazah államadósság eladása és a vértesi erőmű rekonstrukciója ügyében is a Gyurcsány Ferenc szocialista kormányával való machinációkkal vádolt meg. A cikkben átlátszó célzások voltak Vlagyimir Putyin orosz kormányfőre, mint arra az emberre, aki a kereskedelmi kirendeltség +ügye mögött áll+". 

A regnum.ru ezután az ügy magyar szereplőinek pályafutását ismerteti. Székely Árpádról megállapítja: "A Kerki ügyében vitt szerepét védve 2009 decemberében elmondta: az eladásban a hazai utasításokat teljesítette, a vásárlót és az árat azonban az orosz fél diktálta teljesen törvényes alapon. Székely önmagát a politikusok és az MSZP vezetése, valamint a régi kommunista pártnomenklatúrából érkezett magánvállalkozók közötti összekötő láncszemként mutatja...Kompromittálja a szocialista politikusokat, elsősorban Gyurcsány Ferencet, és a "szocibarát régi vállalkozókat". Nem is kell keresni bankszámláit, elég annyi, hogy a TriGránitnál, a vezető oroszországi magyar beruházónál kapott állása a fő jutalma". 

Feksziné Horváth Márta "kompromittálja a Külügyminisztérium felső vezetését, összekötő láncszem közte és a nagykövet között. 

A Magyar Nemzet című jobboldali lap a külügy levéltárában talált egy 2006. november 15-én kelt és Göncz Kinga aláírását viselő iratot. Most már csak a lényeg van hátra: bebizonyítani, hogy az eladás körülményeiről tudott Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő. Ha ez sikerül, Gyurcsány börtönbe megy, amire annyira törekednek a fideszesek". 

Tátrai Miklósról a portál azt írta: 2011 elején az állami tulajdonnal való több machináció ügyében is szerepelt. "Előállították 2010-ben a sukorói kaszinó ügyében és decemberben is. Alakja a Kerki ügyét beilleszti abba a képbe, amelyet a fideszesek rajzolnak a szocialista kormány idején uralkodó általános korrupcióról. És egy újabb szálat hoz az ügybe: kompromittálja Veres János volt szocialista pénzügyminisztert és Veresen át Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt". 

A regnum.ru szerint az origo.hu-n közölt cikkekből világos, hogy a kirendeltség ügyének minden magyar részlete ismert volt 2010 elején az Állami Számvevőszék, a Külügyminisztérium és az ügyészség vizsgálata alapján. "Most a szereplők korrupciót beismerő vallomására van szükség...és ami a lényeg: a bankszámlák számára, ahová a pénz került. Nemzetközi nyomozás nélkül a magyarok nem tudnak további információhoz jutni. A végtelen és haszontalan kihallgatások csak az aktákat hízlalják" - írta a szerző.

A továbbiakban ismerteti a Magyar Nemzet írásait a Nemzetbiztonsági Hivatal nyomozásáról, s úgy vélte: "az ügy oroszországi szálai körüli botrány bölcsőjénél a magyar titkosszolgálatok állnak. Ráadásul az oroszellenes kompromittáló anyagokat közvetlenül a Fidesz választási győzelme után dobták be".

Ezt követően a regnum.ru megállapította: az origo.hu honlapon az írások megjelenésének időpontjai Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, illetve Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatásai köré csoportosultak, illetve hogy az újabb nyomozás Orbán Viktor látogatásával egy időben kezdődött, s az előállításokra Martonyi János külügyminiszter moszkvai útját követően került sor. A regnum.ru ismerteti Íjgyártó István magyar nagykövet portálnak írt levelét és Martonyi János Lityeraturnaja Gazetának adott interjúját is. 

Végül rámutat: az ügyet a magyar fél 2010 nyarán pihentette, "hogy nyomásgyakorló eszközként használhassa fel az orosz féllel folyó tárgyalásokon. Amikor kátyúba jutott a Surgutneftegaz Molban vásárolt részének és a Malévban való orosz részesedésnek az ügye, a magyarok úgy döntöttek, bedobják ezt a kétes adut. A február 8-i előállítások után a nyomás kezdett rejtett zsarolásra emlékeztetni. Az orosz szál képének alakulása a sajtóban az orosz kormányt, élén Vlagyimir Putyinnal kétértelmű helyzetbe hozza: a magyarok a jelek szerint rá akarják hárítani a fő felelősséget az ügyben. Az új magyar kormány így a "korrupciós botránnyal" csapást mér az eddigi orosz-magyar kapcsolatok egész rendszerére, és ami a lényeg, a kölcsönös politikai-gazdasági bizalomra.

Mellékesen csapás éri a legfőbb oroszországi magyar befektetőt, a TriGránitot, és kétségessé válik Vekszelberg cégének részvétele a paksi atomerőmű tervezett rekonstrukciójában. S a legkellemetlenebb, hogy a magyarok a korrupciós ügyet röviddel a következő oroszországi elnökválasztási kampány kezdete előtt dobták be az orosz sajtóban" - írta az orosz portál.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!