Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A pecsiujsag.hu értesülései szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 774 millió forintnyi büntetést szabott ki a Pécs Közlekedési (PK) Zrt.-re áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt.
Az internetes újság szerint a hatóság szerint a közlekedési cég és az e célra 2008 decemberében létrehozott, mindössze egymillió forintos alaptőkéjű járműkölcsönző vállalkozás (a PK Busrent Kft.) között a PK Zrt. buszainak eladásáról 2009. január elsején kötött kontraktusok színlelt szerződések, amelyek mögött nem voltak valós gazdasági teljesítések. A NAV revíziója szerint mindez annak érdekében történt, hogy a PK Zrt. a buszok értékesítéséhez kötődő magas áfafizetési kötelezettségét a rendelkezési állási díjhoz kapcsolódó levonható adóval csökkenthesse.
Az adóhatóság megállapította, hogy az eladást követően nem volt megfelelő forrás ahhoz, hogy az értékesítést terhelő adót megfizessék. Ráadásul miközben a Busrent nem rendelkezett pénzzel, hogy megvásárolhassa a járműparkot, a PK Zrt. sem látott az eladásból egy fillért sem, sőt, az ügylet során a vételárat húszmillió forinttal meghaladó összegű bérleti díjat fizetett a Busrentnek. A társaság a határozat ellen fellebbezéssel élhet.
A lap szakmai körökből származó információi szerint ha a jelenlegi NAV-határozat jogerőre emelkedik, az minden bizonnyal a PK Zrt. bedőlését eredményezi.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének 2009 júniusában tett feljelentése nyomán a városi buszeladási botránnyal összefüggésben rendőrségi nyomozás indult. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.