A külügy nem javasolja a magyaroknak, hogy Bahreinbe utazzanak

A Külügyminisztérium azt javasolja, hoyg lehetőség szerint halasszák el nem feltétlenül szükséges utazásaikat.

  • hvg.hu hvg.hu
A külügy nem javasolja a magyaroknak, hogy Bahreinbe utazzanak

Tekintettel a Bahreini Királyság síita települései februárban kirobbant, majd immár a fővárosra, Manamára is átterjedt zavargásokra és az ebből adódó biztonsági kockázatokra, a Külügyminisztérium javasolja a magyar állampolgároknak, hogy a belbiztonsági helyzet javulásáig lehetőség szerint halasszák el nem feltétlenül szükséges utazásaikat Bahreinbe.

A jelenleg Bahreinben tartózkodó magyar állampolgároknak javasolják, hogy a 00-973-399-44-678-as mobiltelefonszámon lépjenek kapcsolatba hazánk manamai tiszteletbeli konzuli ügynökével, Garamvölgyi Balázzsal, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, illetve a Kuvaitban működő – a Bahreini Királyságba is akkreditált – magyar nagykövetséggel. A nagykövetség éjjel-nappali telefonügyeletet tart fenn az alábbi telefonszámon: 00-965-2-537-9351.

 

„A továbbtanulás lenne a legfontosabb, de ez olyan kilátástalan, hogy meg se próbálom” – a Lázár Jánossal vitába keveredő fiatalt kérdeztük

„A továbbtanulás lenne a legfontosabb, de ez olyan kilátástalan, hogy meg se próbálom” – a Lázár Jánossal vitába keveredő fiatalt kérdeztük

Mintha személyes történetében mondaná fel a kormánypolitika kritikáját, olyanok Füle Zsigmond első tapasztalatai a munka világában. Ő az a 18 éves, bácsborsódi fiatal, aki keresztkérdéseket tett fel Lázár Jánosnak bajai fórumán, és panaszára, miszerint keveset keres, a miniszter úgy válaszolt: rossz helyen dolgozik.