szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Jobbik szerint a kormány hazudott, amikor még a közelmúltban is arról beszélt, hogy nem lesznek megszorítások, hiszen összesen 237 milliárd forint elvonását tervezik a kormány irányítása alá tartozó szerveknél - jelentette ki Volner János hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: a döntés értelmében a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (NEFMI) 39 milliárd forintot, a kutatási és technológiai innovációs alapnál pedig 9 milliárd forintot zárolnak. Volner János szerint ezzel jelentősen kevesebb jut egészségügyre, oktatásra és kultúrára, valamint "Magyarország innovációs leszakadása is folytatódik." Az ellenzéki párt azt is kérdezi a kormánytól, hogy "milyen pénzügyi szabadságharcról beszél akkor, amikor Magyarország az IMF megszorításokra vonatkozó diktátumait hűen teljesítette."

Harangozó Tamás (MSZP) a parlamentben a kérdések között úgy fogalmazott: szerinte a Belügyminisztérium (BM) költségvetésének közel 10 százalékának zárolásával a zavartalan működéshez szükséges források biztosítása nehézséget fog jelenteni a rendőrség számára.

Kontrát Károly a BM államtitkára válaszában leszögezte: 2011-ben is biztosítani fogják a közrend védelméhez szükséges forrásokat. Ez vonatkozik a személyi állományra - hiszen március 6-án csaknem kétezer új rendőr áll szolgálatba -, valamint a működés egyéb feltételeire is, így például idén is cserélnek le személygépkocsikat és 1992 óta először 60 új motorkerékpár is szolgálatba áll.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Összeomlott közmunkaprogram: sötét képet fest a Jobbik

A párt szerint a kormány által létrehozott Nemzeti Közfoglalkoztatási Program pusztán arra jó, hogy a foglalkoztatottak statisztikai létszámát növelje, ugyanakkor lényegében több ezer család mindennapi megélhetését lehetetleníti el.

hvg.hu Itthon

Mire megy a Jobbik a cigányozással?

A Jobbik ismét előhúzta a „cigánykártyát", a témát, amit a Fidesz biztosan nem nyúl majd le tőle. A magyar társadalomban ráadásul olyan nagy a cigányellenesség, hogy a radikális párt népszerűsége akár még nőhet is azáltal, hogy újra feltették a régi lemezt.

Seres László Vélemény

Seres László: A Fidesz, a Jobbik és a rasszista vadhajtások

A Jobbik provokációira nyilván nem kell mindig reagálnia a Fidesz vezetőinek, a pártjukhoz közeli média kódolt és kevésbé kódolt vadhajtásait azonban botrányos dolog szó nélkül hagyni. Annál is inkább, mert az antiszemita tartalmak társadalmi hatása szempontjából ma már nem is a kuruc.info a fő probléma Magyarországon, hanem a Jobbik és Bayer Zsolt.

hvg.hu Itthon

Időről-időre cigányoznak a parlamentben

A jobbikos politikusok időről-időre cigányoznak a parlamentben. Az sem először történt meg, hogy a házelnök nem a rasszista megjegyzések, hanem az őt ért bírálat miatt veszi el a szót a képviselőktől.

MTI Itthon

Nem igényes a normaszöveg a Jobbik szerint

A Jobbik álszentnek tartja a Fidesznek az ellenzéki pártok alkotmányozási javaslatihoz való eddigi hozzáállását, ezért nem kíván élni azzal a lehetőséggel, hogy március 15-ig saját törvényjavaslatot nyújtson be az új alaptörvényről - mondta Dúró Dóra pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hírszerző/FH Itthon

Elég lesz a kétharmad is az alkotmány-módosításhoz

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága támogatta a Jobbik Magyarországért Mozgalom azon javaslatát, hogy az alkotmány módosítását ne kelljen két, egymást követő ciklus parlamentjének megszavaznia. A bizottság támogatta azt a javaslatot is, hogy a képviselők kétharmadának szavazata is elég legyen az alaptörvény módosításához. Egy most elfogadott döntés értelmében az Országgyűlés akár egy időben is tárgyalhatná mind az öt párt alkotmánytervezetét.

MTI Itthon

A Jobbik szerint Gyurcsánynak már a börtönből kellett volna beszélnie

Ha Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a bűnösök felelősségre vonása, akkor Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét az ország egyik legbiztonságosabb börtönének vagy fegyházának beszélőjén mondhatta volna el - közölte a Jobbik szóvivője pénteken az MTI-vel.