Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hivatali befolyással üzérkedés miatt letöltendő szabadságvesztést indítványozott az ügyész a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorával szemben a Fővárosi Bíróságon kedden.
Az egy éve elfogott rektor az ügyészség szerint két vádlott-társa közreműködésével egy nemzetközi cégnél próbált jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította: a cég egyes munkatársai ellen drog- és fegyverkereskedelem miatt titkos nyomozás folyik, de ő az eljárást a cég számára kedvezően tudja befolyásolni.
"Ez az ügy több, mint kedvezőtlen volt az országnak, rontotta presztízsét" - emelte ki az ügyész a súlyosító körülményeket sorolva.
A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A védőbeszédek csütörtökön hangzanak el, az elsőfokú ítélet kihirdetése egy hónap múlva várható a Fővárosi Bíróságon.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.