Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Elfogták azt a három férfit, akik január végén ellopták a Cibakháza bátorszőlői részében 1934 óta álló harangot, majd feldarabolva értékesítették - közölte a rendőrség szerdán.
Január 25-én vették észre, hogy a település művelődési házának bekerített udvaráról ellopták a 70 centiméter magas, 50 centiméter átmérőjű, csaknem 100 kilós díszharangot - mondta a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy tájékoztatása szerint a nyomozás március elsején vezetett eredményre, amikor a kunszentmártoni rendőrök elfogtak három férfit, akik a másfél millió forintot érő harang ellopásával megalapozottan gyanúsíthatók. Az elkövetők kihallgatásukon beismerték, hogy a harangot rejtekhelyre vitték, néhány nap múlva feldarabolták, és egy tiszaföldvári fémfelvásárlónak eladták. A rendőröknek a fémfelvásárló azt mondta: az öntvénydarabokról nem tudta, hogy a cibakházi harang részei, továbbá nem sokkal később ismeretlenek ellopták őket.
A nyomozás eddigi adatai alapján a harangért csupán néhány ezer forintot kaptak a tolvajok. Közülük egy tiszakürti illetőségű gyanúsítottat őrizetbe vettek, és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A férfi felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a lopást, illetve több más bűncselekménye miatt eljárást folytatnak ellene. Két tiszaföldvári társát szabadon bocsátották.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.