30 évet kaptak a Tavaszmező utcai magyarellenes támadók

Összesen csaknem 30 év börtönt kapott hét fiatal a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével azért, mert magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban.

  • MTI MTI
30 évet kaptak a Tavaszmező utcai magyarellenes támadók

A tényállás szerint az egyik vádlott 2009 szeptemberében a VIII. kerület Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte, egyikük még késsel is fenyegetőzött. "Te buzi magyar! Mit képzelsz magadról, hogy mersz bejönni az én utcámba!?" - idézte szóbeli indoklásában a bíró az egyik szemtanú vallomására hivatkozva, hogy mit kiabáltak a vádlottak a sértettnek. A kialakult lincshangulatban a megtámadott fiatal egy épületbe menekült és csak lélekjelenlétének, illetve a rendőrök kiérkezésének köszönhető, hogy nem sérült meg súlyosabban. 

A bíróság szerint kiemelkedő társadalmi veszélyességű bűncselekményt követett el a hét vádlott, akik közül hat roma egy pedig nem roma származású. A vádlottak mindegyike állt már korábban is a bíróság előtt, például zsarolás, rablás vagy lopás miatt, így ebben az ügyben közösség tagja elleni erőszak, illetve más kisebb súlyú bűncselekmények miatt jobbára öt év körüli szabadságvesztéseket kaptak. A védelem fellebbezett, így másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik az ügy.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.