Vádemeléssel folytatódik a honvédelmi botrány

Vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt a Honvédelmi Minisztériumnál tavaly feltárt bűncselekmény ügyében.

  • MTI MTI
Vádemeléssel folytatódik a honvédelmi botrány

A vádhatóság szerint a vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket – számoltak be katonai ügyészek szerdai sajtótájékoztatójukon.

Balogh Zoltán, az ügyészség szóvivője a honvédséget érintő legnagyobb horderejű ügynek nevezte az eljárást. Hegedűs Antal, az ügyészség vezetője azt hangsúlyozta, hogy a vesztegetés az egyik legnehezebben bizonyítható bűncselekmény, de a nehézségek ellenére komoly eredményt értek el az ügy feltárásával.

A nyomozást vezető ügyész, Waltner Rolland azt mondta: a tavaly januárban indult eljárásban eleinte még nem tudták, hogy a bűnszervezet ilyen széles körű, hiszen tizenhat vádlottja van. Mihalik Balázs százados ismertette: az ügy a HM négy szervezeti egységét, négy gazdasági társaságot, illetve a velük szerződésben álló, részükre szolgáltatást nyújtó húsz céget érintett.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.