Identitáserősítés, amely többnyire szubkulturális ikonokba merül ki – sommázott Kiszelly Zoltán politológus, amikor a pártok által választott történelmi arcképcsarnokkal kapcsolatban faggattuk. Nem újkeletű dolog, hogy egy-egy párt nyilvánvalóvá teszi, ki az az egykor volt magyar politikus, akinek szellemi örökségét szeretné továbbvinni, vagy legalábbis a hozzá kapcsolódó értékkel ruházná fel önmagát, terveit, programját. A kiválasztott ikonok azonban általában nem lesznek "mindenki hősei", hanem az adott párt választói bázisán belül maradnak.

A legutóbbi ilyen a kormány gazdaságpolitikáját ismertető, többnyire csak Orbán, illetve Matolcsy-csomagként emlegetett terv, amelyet Széll Kálmánról nevezték el. A mostani döntést a Széll Kálmán Alapítvány egyik alapítójának névadást firtató kérdésre adott válasza indokolhatja. Csák János közgazdász a Heti Válasznak adott interjújában, azt mondta: ők azért választották a nagy tekintélyű előd nevét 2003-as alapításukkor "hiszen Széll Kálmán jogász volt, Deák Ferenc tanácsára közgazdaságtant is tanult, jelentős szerepe volt a gazdasági kiegyezésben, bankvezető, pénzügyminiszter, majd miniszterelnök lett. Hatékony vezető volt, jól tudta, hogy bármilyen szervezetben a siker öt százalékban múlik a jó stratégián, és 95 százalékban a módszeres végrehajtáson."  (Életéről mi is írtunk: Kicsoda Széll Kálmán, aki Matolcsy és Orbán helyett elviszi a balhét? című cikkünkben.) A miniszterelnök által ismertetett program és Orbán Viktor vízió is illenek ebbe a képbe. Nem ez az első alkalom azonban, hogy történelmi személyiséggel igyekszik hitelesíteni programját a politika, már az első Orbán-kormány idején is alkalmazták a technikát. Akkor a gazdaságélénkítő program névadója Széchenyi István lett.

Ezzel párhuzamosan egy hasonló fajsúlyú politikussal rukkolt elő az SZDSZ, felosztva így a az egykor kortárs „legnagyobb magyarokat”. A liberális párt tíz évvel ezelőtt hirdette meg a Kossuth-évet, a politikus születésének 200. évfordulója alkalmából. „Míg az elmúlt ezer év a magyar történelem számára a királyság évezrede volt, az eljövendő ezer év a köztársaság ezer éve legyen, és ne a királyság iránti nosztalgiákat próbáljuk felébreszteni, hanem rendezkedjünk be ebben az új köztársaságban büszke köztársasági öntudattal" - fogalmazott akkor Magyar Bálint.

„Míg a jobboldal a múltban, addig a bal- és liberális oldal a jövőben keresi a hőseit”- mutat rá Kiszelly Zoltán. Azt mondja: míg utóbbiak progresszívnek látják magukat, az Egyesült Államok felé tekintenek, mint fejlődési irány, addig a jobboldalon a régi hagyományokat szeretnék életben tartani, újraéleszteni.

null

Bibó István neve már mindkét oldalon előkerült, s mindketten szívesen látják saját elődeik között: míg a Fidesz egykori szakkollégiumi éveire hivatkozva említi, addig a baloldal a demokratát idézi szívesen. (Gyurcsány Ferenc például egy Bibó Istvánról rendezett konferencián 2007-ben azt mondta: munkássága tükör, melyben demokratikus és morális hiányosságaink megláthatók.) Vannak azonban olyan történelmi alakok, akiket az életük során bekövetkezett változások miatt nem tudnak felvállalni, még ha lennének is olyan momentumok, amiért szívesen kampányolnának velük. „Például Bajcsy-Zsilinszky Endrének volt antiszemita és németellenes időszaka is. Azt meg nem nagyon tudja megtenni egy párt, hogy egy életműnek csak egyes részeire hivatkozik”-  magyarázza a politológus.

A MSZP-nél Táncsics Mihályról, az első magyar szocialista politikusok egyikéről nevezte el alapítványát, míg a Jobbiknak a kormánypárt csomagjára válaszol megfogalmazott terve IV. Béla után kapta a nevét. „ Az MDF-nél több időszakot különböztethetünk meg: egy időben a nép írók, majd Antall József idején Deák Ferenc és Eötvös József voltak a vállalt múltbeli arcok”- hoz további példákat Kiszelly. Ugyanakkor a politológus azt is hozzáteszi, ezek a névadások leginkább a pártelit egy részének fontosak, nem pedig az átlagpolgárnak. „A szimbolikus politika része ez, a szemantikus térfoglalás megnyilvánulása, ahogy a szoborállítás ás utcaátnevezés is”- mondja.