Szőcs Géza államtitkár válaszában leszögezte: a Trafót jelenlegi profilja is alkalmassá teheti arra, hogy állami intézmény legyen és a kormányzati tervek szerint Markó Iván és Bozsik Yvette társulataira építik majd a Trafó jövőbeni műsorpolitikáját, ugyanakkor ez nem zárja ki a helyre eddig is jellemző "befogadást" és a szakmai, erkölcsi tőkéje megmaradását.
A Tűzraktér esetében az államtitkár elmondta: az épület a terézvárosi önkormányzaté, amely március végéig elrendelte annak kiürítését. Szőcs Géza hangsúlyozta: ismerik a konfliktust, de a kormánynak nincs lehetősége korlátozni egy önkormányzat mozgásterét, ugyanakkor közvetítenek az ügyben: már tárgyaltak az önkormányzat képviselőivel és hétfőn tárgyalnak a Tűzraktér vezetőivel is. A kormányrendelettel kapcsolatban az államtitkár elmondta: a módosításokra a West Balkánban történt tragédia miatt van szükség.