Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A helyi fideszesek szerint a korábbi, szocialista-liberális helyhatósági, kistérségi vezetés idején jogszabálysértően igényeltek és használtak fel közpénzeket.
Jogosulatlan gazdasági előny és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki a napokban Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét, az Egri Kistérség akkori vezetőjét egy 2005-ös ügy miatt - adta hírül a heol.hu.
Deák Boldizsár, egykori fideszes önkormányzati képviselő még 2007-ben tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen bűnszövetségben, hivatali visszaéléssel jelentős kárt okozó csalás, számviteli fegyelem megsértése és közokirat-hamisítás miatt. Állítja, hogy a korábbi, szocialista-liberális helyhatósági, kistérségi vezetés idején jogszabálysértően igényeltek és használtak fel közpénzeket. A pedagógiai szakszolgálati kistérségi ellátására úgy pályázott az egri Móra Ferenc Általános Iskola, hogy akkor arra még nem lett volna jogosult.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon megerősítették: kedden gyanúsítottként kihallgattak egy egri férfit az ügyben, akit rabosítottak, vagyis ujjlenyomatot vettek tőle, fényképeket is készítettek róla. Nagy Imre, aki jelenleg a megyei közgyűlés pénzügyi és ellenőrző bizottságának az elnöke politikai támadásnak tartja a vádat. Közölte: az igényelt normatívát az utolsó fillérig szabályosan a gyermekekre fordították, a fel nem használt összeget az államnak visszautalták.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.