Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nem lehet egy kalap alá venni a tévés műsorszórást és az internetet, mert a frekvenciák elosztását az államnak kell szabályoznia, de az internetet nem lehet íly módon ellenőrizni - mondta magyarországi látogatása során a médiszabályozással kapcsolatban az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (HCHR) a véleménynyilvánítás szabadságának elősegítéséért és védelméért felelős speciális jelentéstevője. Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa a Klubrádió adásában azt mondta, kiderült, hogy kormány a médiatörvény kapcsán nemcsak az EU-val, hanem az ENSZ-szel is konfliktusba került, de hallgatott róla.
A Közép-Európai Egyetemen (CEU) rendezett konferencián Frank La Rue az internet ellenőrzésével kapcsolatban hozzátette, hogy amikor Törökország megtette azt a YouTube videómegosztó portállal, nagyon sokan megkerülték ezt a korlátozást. A szakértő szerint viszont a műsorszórást nem lehet tartalmilag korlátozni, az állam csak a frekvenciák elosztásába szólhat bele.
Frank La Rue április 3-a és 5-e között tartózkodik Magyarországon, ahol a kormány képviselői mellett civil szervezetekkel és újságírókkal is találkozik - tette közzé pénteken a HCHR. A jelentéstevő kedden találkozik a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral, Kovács Zoltánnal, és április 5-én délután sajtótájékoztatót is tart a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
A látogatás a magyar kormánnyal zajló párbeszéd és együttműködés része - idézte La Rue-t a szervezet pénteki közleménye. A speciális jelentéstevő, aki a közlemény szerint már többször is kifejezte aggályait a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban, budapesti megbeszélésein arról tárgyal majd, hogyan biztosítható, hogy a módosított médiajogszabályok teljes mértékben összhangban legyenek Magyarország emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeivel - közölte a szervezet.
Eközben Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa a Klub Rádió adásában azt mondta, kiderült, hogy kormány a médiatörvény kapcsán nemcsak az unióval, hanem az ENSZ-szel is konfliktusba került, erről azonban mélyen hallgatott. A beszámoló szerint a mai ENSZ bizottsági ülésen kiderült, hogy januártól kezdve az ENSZ két külön megbízottja emberi jogi és sajtószabadsági szempontból levelezésben áll a kormánnyal. Nagyon súlyos kifogásokat fogalmaztak meg és pontosan azokat, amelyeket több civil szervezet és az ellenzéki párt is jelzett már korábban - mondta az ENSZ Emberi Jogi Bizottsági ülésén résztvevő Lendvai Ildikó a Szabad Sávban.
Miután kérdéseikre nem kaptak megnyugtató válaszokat, ENSZ külön megbízott érkezett hazánkba, és az ENSZ emberijogi főbiztosi hivatalának több munkatársa is - mondta az MSZP politikusa. A külön megbízott a ma délutáni találkozón a magyar alkotmány kapcsán is felszólalt. Az ENSZ latin-amerikai jelentéstevője úgy fogalmazott, „az a benyomása, hogy ez a kormány úgy viselkedik, mint gőzhenger”. A különmegbízott emellett aggályosnak tartja, hogy 2/3-ados felhatalmazással betonoznak be ügyészt, bírót, és a Médiahatóság tagjait, ez utóbbi egyszínűségét élesen kritizálta. A különmegbízottak szintén azt javasolták a médiatörvény kapcsán, amit korábban többen is, hogy üljenek le a sajtó képviselőivel - mondta a Klub Rádiónak Lendvai Ildikó.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.