A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az elkövetők pénzváltók környékén portyáztak és azt ígérték: az ő pénzváltási módszerükkel jobban jár az ügyfél.
Bűvésztrükknek is elmenő mutatvánnyal több mint százezer forinttal verte át áldozatait két csaló Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn arról számolt be: az egyik hivatalos, belvárosi pénzváltó előtt az éppen eurót beváltani készülő ügyfelet leszólította egy férfi a napokban.
Azt mondta: az ő ajánlata sokkal kedvezőbb, mint a pénzváltóé. Mint később kiderült, csakis számára, hiszen a sértettet több mint 160 000 forinttal károsította meg. Hasonló eset történt pár nappal később egy másik belvárosi üzletközpont előtt. Ott is a rendkívüli ajánlat ígéretének engedett egy másik ember, aki több mint 110 000 forinttal lett szegényebb.
A rendőrség közlése szerint a csalók mindkét esetben felvillantották az előre kialkudott összeget, majd oda is adták azt a sértetteknek. Utána visszakérték egy pillanatra, de vissza már nem ugyanazt a pénzmennyiséget adták. A másodszor átadott köteg lényegesen kisebb összeget tartalmazott, mint az eredetileg kialkudott. A Miskolci Rendőrkapitányság csalás miatt indított eljárást mindkét ügyben.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.