Győr megyében 800 panellakás energetikai rendszerét újíthatják fel

A 2009-ben meghirdetett panelpályázatok döntéshozatali előterjesztése alapján mintegy 800 lakás energetikai rendszerét újíthatják fel Győrben és Sopronban – mondta a megyeszékhelyen tartott szerdai sajtótájékoztatón Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár.

  • MTI MTI
Győr megyében 800 panellakás energetikai rendszerét újíthatják fel

Bencsik János jelezte: a 12,5 milliárdos keretösszegből közel 300 millió forint vissza nem térítendő támogatás juthat a megyébe; a 45 százalékos pályázati forráshányaddal számolva ez összesen mintegy 23 ezer lakást jelent, ebből hatszáznál több Győrben újulhat meg

Az államtitkár hangsúlyozta: a távfűtéses lakásban élők fűtési szempontból a legkiszolgáltatottabbak, hiszen még az otthonok elenyésző hányadában van lehetőség a szobánkénti, egyedi fűtésszabályozásra. Eközben az így fűtők éves négyzetméterenkénti költsége 4.200 forint, ami másfélszerese az átlagnak. Ezért is született döntés a távhő hatósági árassá tételéről. „A jelenlegi helyzet alapján nem egységes távhőár megállapításában gondolkodunk, hanem mintegy 650 egyedi díj megállapítására kell majd sort keríteni” - közölte.

 Győrt kivételként említve Bencsik úgy fogalmazott: a legtöbb esetben átláthatatlan, pazarló és fölösleges költségelemeket tartalmazó árszerkezet alakult ki a közel száz távfűtött településen. A rendszer átalakításának példájaként a gázár-képlet múlt év végi módosítását említette.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.