Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Eltört a sín, ezért az egyik vágányt le kellett zárni a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon szerda hajnali 5 óra után. Ezért a miskolci vonalon közlekedő vonatok utasai átlagosan 5-10 perc késéssel kell hogy számoljanak - tudatta a Mávinform.
A tájékoztatás szerint a MÁV szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítást, és előre láthatóan 9 órára tudják a hibát kijavítani. A vonatok addig csak a másik vágányon, váltakozó irányban tudnak közlekedni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.