Szlovákiában, Magyarországon és több európai országban egy bűnszervezet tagjait, köztük egy magyar állampolgárt fogtak el a rendőrök kedden. Az NNI által Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében végrehajtott házkutatások eredményeként körülbelül 6,5 tonna ecetsav-anhidridet foglaltak le - olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
A közlés szerint az elfogottakkal szemben a szlovák társhatóság folytatja le a büntetőeljárást, nemzetközi bűnszervezetben elkövetett, prekurzor és kábítószerrel visszaélés gyanúja alapján.
A magyar, a szlovák rendőrség szoros együttműködésben, valamint több európai ország részvételével, az Eurojust által koordinált több hónapja tartó nemzetközi műveletben vett részt. A művelet célja, a heroin előállításához szükséges alapanyag - ecetsav-anhidrid - csempészetével, kereskedelmével és egyéb bűncselekmények elkövetésével foglalkozó nemzetközi bűnszervezet felszámolása volt - olvasható.
Közölték, az elmúlt fél év alatt az NNI közreműködésével Európában körülbelül 30 tonna ecetsav-anhidridet foglaltak le, amellyel az európai hatóságok több mint 10 tonna heroin előállítását akadályozták meg.