6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Egy félrefordított mondat miatt alakult ki tüntetés Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós ellen Berlinben, a Die Tageszeitung című baloldali napilap által rendezett médiakongresszuson - ezt mondta Heller Ágnes filozófus a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Mint mondta: volt egy provokatív mondata, melyet szerinte szándékosan fordítottak félre, és erre a meghamisított szövegre alapozva indított ellene támadást a jobboldali média.
A tudósításokban az áll: az egyik tüntető szerint az emberi jogok megcsúfolásának tartják azt, ahogy a két filozófus tagadta a 2006-os rendőri atrocitásokat, most meg féltik a demokráciát. A jelenlévő újságírónak egy tüntető például azt nyilatkozta: Heller Ágnes azért támadja a médiatörvényt, mert lefizette az MSZP. A filozófus szerint ezekre a tüntetőkre már azt sem mondhatja, hogy jobboldaliak, mert úgy véli, nekik már oldaluk sincs.
Heller Ágnes elmondta: nem közvetlenül emberi jogokról kérdezték őket a kongresszuson. Tamás Gáspár Miklós a médiatörvényről, ő pedig az alkotmány preambulumáról beszélt. A filozófus azt mondta: akik neki bekiabáltak, azoknak nincsenek érveik, szeretne olyan emberekkel találkozni, akik érvekkel cáfolják meg mondanivalóját, de "szörnyet kiáltani, és zsidózni, ahogy itt is megtörtént, már unalmas". Mint mondta: rettenetesen primitív, gyalázkodó sms-eket kap naponta.
Az alkotmányozás kapcsán arról beszélt, hogy "nagyon kezdünk távolodni a demokráciától, ennek első jele a fékek és ellensúlyok csökkentése". Szerinte az egész azért történik, mert rossz hatalomkoncepciója van a Fidesznek. "Hiába koncentrálják egy kézbe a hatalmat, az 'állam én vagyok' nem működik egy demokráciában. Demokráciában akkor van nagy hatalma egy kormánynak, ha minél szélesebb körben támaszkodik az intézményrendszerre".
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.