Koszta János ismertetése szerint az 51 éves férfi január 2-án este ittas állapotban garázda módon viselkedett, egy kávézó kirakatát is megrongálta, emiatt még folyamatban van ellene a büntetőeljárás. A kiérkező rendőröknek - igazoltatása közben - a vádlott 106 ezer forintot nyújtott át, majd kérte, hagyják őt elmenni. A vádlottat a bíróság hivatali vesztegetésben találta bűnösnek, amiért egy év, ugyanennyi időre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. A vádlottal szemben emellett 106 ezer forint vagyonelkobzást is elrendeltek.
Debreceni Ítélőtábla: felfüggesztett börtön vesztegetésért
Egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki megpróbálta megvesztegetni a vele szemben intézkedő rendőröket Debrecen belvárosában.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.