szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A munkaügyi bírósághoz fordult Kiss Ernő, volt XIII. kerületi rendőrkapitány, mert szerinte jogellenes volt, hogy nem ajánlottak fel neki egy másik, a képzettségének és a rendfokozatának megfelelő beosztást, miután eltávolították az állásából.

Kiss Ernő erről a Blikknek nyilatkozott, miután a Fővárosi Bíróság szerdán jogerősen kimondta, hogy jogszerű volt az elbocsátása. A lap csütörtöki cikke szerint a döntés értelmében nem kaphatja vissza rendőri állását a volt rendőrkapitány, aki felülvizsgálati kérelmet nyújt be, mert kitart amellett, hogy jogellenesen távolították el állásából. 

Kiss Ernő 2007. november 23-án hajnalban személygépkocsijával ittasan egy parkoló autónak ütközött. A balesetben további négy jármű is megsérült. Ezt követően hivatali felettesének azt állította, hogy kocsiját éjszaka ellopták, és nem ő okozta a balesetet, hanem az alteregója. Ekkor vezetői megbízatását - indokolás nélkül - visszavonta az országos rendőrfőkapitány - olvasható a cikkben. 

A dandártábornok azonban a munkaügyi bírósághoz fordult, mert szerinte jogellenes volt, hogy nem ajánlottak fel neki egy másik, a képzettségének és a rendfokozatának megfelelő beosztást. Közlése szerint akkor arra hivatkoztak, nincs ilyen. Kiss Ernő azonban azzal érvelt, hogy éppen megüresedett a VIII. kerületi rendőrkapitány helye, az jó lett volna neki. Szerdán viszont a bíróság úgy döntött, jogszerű volt az elbocsátása. "Megmondom őszintén számítottam erre. Nem hagytak szóhoz jutni az ítélet előtt. De nem adom fel, a meghurcolások ellenére igenis rendőr akarok lenni. Hiszem azt, hogy lenne helyem a szervezeten belül. Tudom, hogy szükség lenne a reformjaimra" - mondta Kiss Ernő a lapnak.

A Blikk azt is megírta: Kiss Ernőt 1994 májusában azért függesztették fel az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának vezetői állásából, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját és azzal a Zugligeti úton egy fának rohant. Szintén ő volt az, aki 1998 novemberében vizelt a Teve utcai rendőrségi központ közelében. Akkor azzal védekezett, hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szedett - olvasható az újságban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Pénzt kapnak a román háziorvosok, ha rábeszélnek valakit a koronavírus elleni védőoltásra

Pénzt kapnak a román háziorvosok, ha rábeszélnek valakit a koronavírus elleni védőoltásra

RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára

RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára

34 halott, 600 sérült: erős földrengés volt Indonéziában

34 halott, 600 sérült: erős földrengés volt Indonéziában