Kedden az ország hét megyéjében, egy időben tartottak összehangolt rendőri akciót, több mint 150 rendőr részvételével, a Zala megyei rendőrség koordinálásában. Több tucat helyszínen tartottak házkutatást, amiknek során több lopott autót, több száz alkatrészt és egyéb, betörésekből származó értéket foglaltak le. Kilenc embert vettek őrizetbe, akik közül hatot a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba, hármat pedig házi őrizetbe helyezett. Az autótolvajok az előzetes becslések szerint több mint százmillió forint kárt okoztak.
Százmilliós kárt okozott az autótolvaj banda
A HavarisPress értesülései szerint hét megyében, több tucat helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót kedden, a Zala megyei rendőrség irányításával. A házkutatások során több lopott autót és rengeteg alkatrészt foglaltak le, és kilenc embert vettek őrizetbe.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Késelés az Ozorán: az elkövető és a sértett is izraeli állampolgár
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.