Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy Borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen - közölte Jánvári Regina főhadnagy, sajtóreferens pénteken. Az iskolaigazgató beismerő vallomást tett, akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Az igazgató a 2007-2008-as tanévben normatív támogatást igényelt az intézmény nevében, ám a hozzá szükséges - tanulói létszámról szóló - statisztikai adatokat meghamisította. A tanulói létszámban olyan diákok is szerepeltek, akik nem akartak az iskolába beiratkozni, egy részük pedig az érintett időszakban már nem járt iskolába - ismertette a sajtóreferens.
Hozzátette: az igazgató arra utasította az osztályfőnököket, hogy az iskolába nem járó tanulók hiányzásait ne vezessék, a szaktanárokat pedig arra, hogy az órákon észlelt hiányzásokat ne írják be az osztálynaplóba. Az oktatási intézmény így a 2007-2008-as tanévben 66 millió forint összegű támogatáshoz jutott a központi költségvetésből, amely összeg 8 millióval volt magasabb a valójában igényelhetőnél.
Az oktatási intézmény vezetője a kihallgatás során beismerő vallomást tett; tettéért akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat - jegyezte meg Jánvári Regina.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.