A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Vona Gábor szerint az LMP hozzáállása a gyöngyöspatai helyzethez "mélységesen felháborító és romboló, pusztító". A Jobbik elnöke keddi parlamenti sajtótájékoztatóján ismételten lemondásra szólította fel a belügyminisztert.
Az ellenzéki pártelnök azt mondta: miközben Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon is az ott élő cigány lakosság egy része - és általában a később betelepült része - folyamatos terror alatt tartja a települést, főként az idős embereket, eközben "az LMP lemegy és kvázi az áldozatokat rasszistának bélyegzi, a probléma okozóit pedig mesterségesen áldozatnak állítja be". "Az egyszeri cigány ember, aki tegnap még betört a szomszédhoz, akinek a gyereke hídvámot szedett a többi gyerektől Gyöngyöspatán, az egyszeriben áldozatként találja magát és még ajándékokat, segélyt és csillebérci nyaralást is kap tevékenységéért cserébe" - fogalmazott.
A Jobbik elnöke leszögezte: Gyöngyöspatán a 2 800 lakosból ezer felnőtt, Hajdúhadházon pedig 13 ezerből hétezer ember támogatta aláírásával a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységének folytatását, vagyis a két településen "a polgárőröknek kétharmaduk van".
Ennek tükrében Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatai a polgárőrök távozásáról Vona Gábor szerint a településen élők többségének akaratával mennek szembe.
A Jobbik elnöke úgy véli: az, hogy a bíróságok is csupa felmentő ítéletet hoztak a polgárőrökkel kapcsolatos eljárásokban, illetve, hogy a tüntető rendvédelmi szakszervezetek sem tárgyalnak Pintér Sándorral is csak azt bizonyítják, hogy "a belügyminiszter körül elfogyott a levegő" és Pintér Sándornak le kellene mondania.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.