Blikk: végrehajtók kopogtattak Stohl Andrásnál

Kiderült, hogy Stohl András egyik cége 1,5 milliós adótartozást halmozott fel, ezért végrehajtást kezdeményeztek ellene - írja a csütörtöki Blikk.

  • Blikk

A cég, amelynek bevételei után "elfelejtettek" adót fizetni, a műsorvezető és édesanyja tulajdona. Stohl ügyvédje szerint a színész azért nem adózott az egyébként sikeresen működő cég után, mert nehézségei támadtak: balesete következményeként közel 2 milliót kellett kifizetnie a sértetteknek. Ezen kívül - állítólag - ő tartja el özvegy nővérét és - saját  három lánya mellett - annak négy gyermekét is, valamint édesanyját is támogatja.

Viszont, mint azt Stohl ügyvédje megjegyezte, a Nemzeti Színházból származó jövedelmének folyósítása akadozik - úgy, mint többi kollégájának is. Ennek ellenére az adótartozást folymatosan törleszti, a napokban is egy nagyobb összeggel csökkentette hátralékát - áll a csütörtöki Blikkben.

 

 

Hozzászólások

Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.