A napilap megkeresésére Siklósi Máté úgy nyilatkozott, hogy korrekt módon váltak el egymástól, megítélése szerint az egy éve maga elé kitűzött feladatokat jórészt sikerült teljesíteni. A Napi Gazdaság szerint azért is meglepő a szakember távozása, mert Siklósi Máté vezetésével az elmúlt egy évben a felügyelet komoly lépéseket tett a pénzügyi terület fogyasztóvédelméért. A PSZÁF a múlt hónapban kezdett hozzá a fogyasztóvédelmi irodák létrehozásához, s éppen múlt pénteken adta ki általános fogyasztóvédelmi ajánlását a pénzügyi intézmények felé - emlékeztetett a napilap.
Távozott a PSZÁF ügyvezetője igazgatója
Május elsejével megvált a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletétől Siklósi Máté ügyvezető igazgató, a fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetője - írja a hétfői Napi Gazdaság.
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Egy 100 millió forintos Bentley is parkolt a korrupciós botrányban érintett Hungast-tulajdonos cég parkolóhelyén
Farkasházy Tivadar Majkának: Ennyi év után végre elmondhatná, mi jót gondolt Orbánról, amiket emiatt kihagytak a Heti Hetesből
Kovács Ákosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Piero Hincapié minimum egymeccses eltiltást fog kapni.