Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Pénteken derül ki, miként bírálhatja el az Alkotmánybíróság (Ab) a végkielégítések 98 százalékos különadójáról rendelkező törvényt az emberi méltóság sérelmére hivatkozó beadványok alapján - mondta Paczolay Péter, az Ab elnöke csütörtökön Budapesten a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara közgyűlésén tartott előadásában.
Paczolay Péter a gazdasági alkotmányosságról szóló előadásában kifejtette: az Országgyűlés tavaly novemberben szűkítette az Ab hatáskörét a gazdasági, költségvetési tárgyú törvényekkel összefüggésben, az új alaptörvény szerint pedig továbbra is e csökkentett hatáskörrel kell számolni.
Ugyanakkor adókkal összefüggő beadványok továbbra is érkeznek az Ab-hoz. "A végkielégítések 98 százalékos különadója kapcsán a beadványozók az emberi méltóság sérelmét jelölik meg a törvénnyel szembeni alkotmányossági aggályaik alapjául. Hogy az emberi méltóság sérelmére alapozott kérelmek alapján miként bírálhatja el az Ab ezt az adótörvényt, ez (...) holnap kiderül" - mondta Paczolay Péter.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.