szerző:
MTI

Ujhelyi István szerint Szegeden a Fidesz és a Jobbik "napi szintű, üzletszerű politikai mutyit folytat a város kárára", holott Lázár János, a Fidesz újrajelölt frakcióvezetője a napokban egy interjúban kijelentette: pártja semmiféle együttműködést nem tud felvállalni a Jobbikkal.

Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke hétfői, a csongrádi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: teljes mértékben egyetért Lázár Jánossal abban, hogy "a Jobbik ma már nyíltan nemzetiszocialista irányt vett”.

A Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott, május 5-én megjelent interjújában azt mondta, pártja a neonáci társadalmi jelenségek nyílt támogatását jelentő, az ország rendjét megkérdőjelező jobbikos politikával semmiféle azonosulást nem tud felvállalni.

Ujhelyi István azt mondta: az elmúlt fél évben a szegedi közgyűlés Fidesz-KDNP és az egy jobbikos képviselő alkotta többsége szinte minden előterjesztésnél "szembe ment” a városvezetés akaratával. Folytatásként a Fidesz-Jobbik koalíció "lenyúlta" az eddig jól működő önkormányzati cégeket, és egymást támogatva elérték olyan vezetők távozását is, akik politikai ciklusoktól függetlenül irányították a vállalkozásokat. Ennek következményeként négy cég élére a szegedi gazdasági életben ismeretlen jobbikos delegált került – tette hozzá.

A szocialista politikus azt kérdezte a Fidesz országos és helyi vezetőjétől, "meddig tarthat még a jobbikos-fideszes ámokfutás Szegeden”. Ujhelyi István úgy véli, ha a Fidesznek sikerülne "kikeverednie” a jobbikos "politikai mutyiból", lehetőség lenne az értelmes párbeszédre, és nyugodt, építkező politikai közélet alakulhatna ki Szegeden.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Megint nem volt telitalálat a hatos lottón

Megint nem volt telitalálat a hatos lottón

New York Times: Erős a gyanú, hogy Orbán Putyin trójai falova az EU-ban

New York Times: Erős a gyanú, hogy Orbán Putyin trójai falova az EU-ban

Van egy kis problémánk Jázmin hercegnővel az Aladdin új szinkronos előzetesében

Van egy kis problémánk Jázmin hercegnővel az Aladdin új szinkronos előzetesében

May újságcikkben kéri a képviselőket a Brexit-megállapodás elfogadására

May újságcikkben kéri a képviselőket a Brexit-megállapodás elfogadására

Ha nem elég drága az iPhone: itt a 6,7 millió forintos változat, aranyórával a hátlapon

Ha nem elég drága az iPhone: itt a 6,7 millió forintos változat, aranyórával a hátlapon

Halálos motorbaleset történt Szentbalázsnál

Halálos motorbaleset történt Szentbalázsnál