szerző:
MTI

Több szakszervezet tiltakozik amiatt, hogy fideszes képviselők egyéni indítványukkal az új alkotmányt úgy változtatnák meg, hogy a korkedvezményes nyugdíj csökkenthetővé, szociális ellátássá alakíthatóvá, munkaképesség esetén pedig megszüntethetővé váljon.

Az érdekképviseleti szervezetek az MTI-nek küldött közleményeikben az indítvány visszavonását, továbbá egyeztetést sürgettek, és arra is figyelmeztettek, hogy a szerzett jogok elvétele tovább fokozhatja a társadalmi feszültséget.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) vasárnap azt közölte: megdöbbenéssel és értetlenkedve fogadták a hírt, hogy a kormánypárt ismételten egyéni országgyűlési képviselői indítvánnyal kerüli meg a tárgyaló feleket.

Utaltak arra, hogy a Fidesz képviselői az alaptörvény soron kívüli megváltoztatásával azt javasolják, hogy a nyugellátáshoz való jog csak az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelő emberekre terjedjen ki; azoknak a járandósága pedig, akik már részesülnek benne, de az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem érték el  csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, akár megszüntethető is legyen.

©

Véleményük szerint az indítványt benyújtók olyan "nagy fokú felelőtlenségről" tesznek tanúbizonyságot, amely "kockára teszi az óráról órára immár egyre törékenyebb társadalmi munkabékét, az ország kormányozhatóságát, valamint az állam működőképességét". Közölték, tiltakoznak a szerzett jogok durva elvételének kísérlete miatt, és arra mutattak rá, hogy a csaknem 300 ezer munkavállalóra - köztük bányászokra, vegyészekre, búvárokra, radiológusokra, sugárzó anyagokkal dolgozókra, rendőrökre, tűzoltókra, katonákra -  kiható változás kezdeményezése "fokozza az amúgy is egyre súlyosabb társadalmi feszültséget, elégedetlenséget".

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) vasárnapi közleményében azt írta, hogy humánkatasztrófa előtt áll az ország; a Fidesz-frakció arra készül, hogy mélyszegénységbe taszítsa a rokkantság és korengedmény miatt nyugdíjazott emberek tömegeit.

Úgy látják, a szociális párbeszéd nélkül tervezett intézkedés üzenet a hatalomtól, és azt jelenti: az országnak nincs szüksége nyugdíjasokra, szabadulna tőlük, akár olyan áron is, hogy 55 évesnél idősebb álláskeresők újabb tömegeit szabadítja a hazai munkaerőpiacra.

Közölték, hogy a VDSZ az indítvány visszavonását és azonnali egyeztetést követel, azt pedig felháborítónak nevezték, hogy szociális juttatássá alakítanák át azoknak a járandóságát, akiket egészségi állapotuk miatt korábban nyugdíjaztak.

A Liga szakszervezetek szombat esti közleményükben azt közölték: országszerte felgyorsítják a sztrájkbizottságok alakítását, ha az Országgyűlés elfogadja az indítványt, amely "egyetlen tollvonással lehetővé tenné a már megszerzett nyugdíjak visszavonását". A Liga a fegyveres és rendvédelmi szféra elleni nyílt provokációként értékeli a javaslatot, de reméli, hogy "a jogállamiság folytatólagosan elkövetett sárba tiprásának" véget vet a kormány, és azonnal megkezdi az érdemi tárgyalásokat a szakszervezetekkel - írták.

Lázár János és Balsai István fideszes képviselők pénteken terjesztették az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatukat, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban - a javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat. A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Kivágja a Netflix az öngyilkosságról szóló jelenetet a 13 Reasons Why című sorozatból

Kivágja a Netflix az öngyilkosságról szóló jelenetet a 13 Reasons Why című sorozatból

Kiderült, milyen erős lesz a Samsung Galaxy Note10

Kiderült, milyen erős lesz a Samsung Galaxy Note10

Elképesztően meleg volt az Északi-sark közelében

Elképesztően meleg volt az Északi-sark közelében

Épül a cuki NER: a Takarékbank vezetője a főzési szokásairól vallott a Mindmegette.hu-n

Épül a cuki NER: a Takarékbank vezetője a főzési szokásairól vallott a Mindmegette.hu-n

Ennél japánosabban nem is lehetne készülni a tokiói olimpiára

Ennél japánosabban nem is lehetne készülni a tokiói olimpiára