Román rendőrök bukkannak fel a 4-es főúton

Az idén nyáron újra bekapcsolódhatnak román rendőrök a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán zajló ellenőrzésekbe - közölte a helyi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Pásztorné Kovács Ágnes .

  • MTI MTI
Román rendőrök bukkannak fel a 4-es főúton

Román rendőrök is ellenőriznek a 4-es főút Szolnok megyei szakaszán. A máramarosi rendőr-főkapitányság küldöttsége kapcsolatfelvételre érkezett Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. A találkozókon az előző évek sikeres együttműködésére építve a két főkapitányság vezetője, Ioan Cupsa és Farkas József egyebek mellett arról is megállapodott, hogy ha ennek feltételeit sikerül megteremteni, az idén ismét román rendőrök segíthetik a magyarok munkáját a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán az ellenőrzéseken. 

A főhadnagy emlékeztetett: a program 2010-ben kezdődött, amikor két román rendőr két héten át megfigyelőként és tolmácsként vett részt az igazoltatásokban. Az akkor szerzett kedvező tapasztalatok indokolják a kezdeményezés folytatását - mondta a szóvivő.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.