Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nyomozás folyik különböző tanulmányok elkészítése és beszerzése kapcsán ismeretlen elkövető ellen az MSZP-s Vadai Ágnes férjének ügyében - írja a Magyar Nemzet.
Csalás és más bűncselekmények gyanújával nyomozást indított az V. kerületi rendőrkapitányság az MSZP-s Vadai Ágnes férjének megbízási szerződése kapcsán, amely alapján Egerfai Károly négymillió forintot vett fel 2009-ben a fővárosi tulajdonú Parking Kft.-től tanácsadás címén - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap a rendőrség közlésére hivatkozva azt írta: a nyomozás különböző tanulmányok elkészítése és beszerzése kapcsán ismeretlen elkövető ellen folyik.
A Magyar Nemzet emlékeztetett: Vadai férje, Egerfai József, aki tavalyig MSZP-s fővárosi képviselő volt, több mint négymillió forintért adott tanácsokat a fővárosi tulajdonú Parking Kft.-nek 2009-ben, de - mint írták - a cégnél lefolytatott belső ellenőrzés alig találta nyomát munkavégzésnek. Az ügyben ezért Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslatára a kft. vezetése feljelentést tett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.