szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Védett földrajzi jelzésű terméknek minősítette az Európai Unió a gönci kajszibarackot - jelentette be az Európai Bizottság kedden Brüsszelben.

A különleges magyar gyümölcs ezzel egy szűk körű - mintegy ezer élelmiszert magában foglaló - termékcsoportba kerül, a tagországok uniós védelmet élvező más hagyományos árucikkei közé. Ezek nevét vagy földrajzi megjelölését más nem használhatja.

A gönci kajszibarack mellett egy olasz zöldbab- és egy lengyel húsféleség is most kerül fel a listára.

Wikipedia

Ódor Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye abaúji térségének fideszes országgyűlési képviselője tudta meg a hírt, amelyre reagálva azt mondta: örülnek annak, hogy ez a termék is bekerült ebbe az előkelő csoportba. A gönci barack régóta jellemzi a térséget, elsősorban az ebből készült pálinka, de a lekvár is, a térségben élők közül nagyon sokan foglalkoznak termelésével. Ez a mostani elismerés vélhetően azt is jelentheti, még a gönci barack még elismertebb lesz az unióban, a régióban - tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Pecsenye Barna, a gönci mezőgazdasági szolgáltató szövetkezet elnöke úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a brüsszeli döntés előnnyel jár számukra. Göncön és térségében mintegy 200 hektáron termelnek kajszibarackot a gazdák, optimális esetben hektáronként 70-80 mázsát szednek le a fákról, a termés többsége konzervgyárakba, illetve piacra kerül, a többiből pálinka készül.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!