Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Három intézménybe vonja össze kilenc óvodáját a soproni önkormányzat - döntött kedd esti rendkívüli ülésén a képviselő-testület.
Délutáni sajtótájékoztatóján Sass László (Fidesz-KDNP), az önkormányzat kulturális, oktatási és sportbizottságának elnöke arról beszélt: az érintettek számára nem váratlan a döntés, hiszen már évekkel ezelőtt szó volt az integráció lehetőségéről. Az átalakítás eredményeként említette, hogy a mostani csoportszámok helyett nagyjából egyenlő méretű intézmények jönnek létre. Hozzátette: az új intézményi rendszer évi 24 millió forinttal lesz olcsóbb, további 11 milliót azzal takarítanak meg, hogy a jövőben nem lesz saját konyhája a balfi óvodának. Az átszervezéssel legfeljebb 3-4 állás szűnik meg, de új csoportok indításával ennél több szakemberre lesz szükség szeptembertől.
Az ellenzék az ülés előtt egyöntetűen kifogásait fogalmazta meg az MTI-nek. Kalmár István (MSZP) szerint sem gazdaságilag, sem szakmailag, sem emberileg nem vállalható, hogy egy jól működő rendszert sorvasztanak el abban a városban, amely a nyugat-magyarországi óvóképzés központja. Gőbl Gábor (Jobbik) szerint nem összevonni kellene, hanem új óvodákat nyitni, mivel a mostaniak tele vannak. Bebesi József (LMP) jelezte: alapvető kifogása azzal szemben van, hogy nem volt ideje érdemben kidolgozni módosító javaslatait, mert csak az ülés előtt néhány órával látta az előterjesztést.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.