szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Kórházszövetség egyetért a Semmelweis Tervben vázolt, az egészségügyet érintő változtatási irányokkal, az integrációval és az erőforrások központosításával - mondta szerdán Rácz Jenő, a szövetség elnöke.

Mint mondta, a szövetség a Semmelweis Tervben olvasható helyzetelemzéssel és az ezen alapuló célokkal is egyetért. Hangsúlyozta: az ellátórendszerben jelenleg olyan anomáliák vannak, amelyeknek a kezeléséhez sürgős intézkedésekre van szükség, ezért a Semmelweis Tervben kijelölt feladatokat minél előbb végre kell hajtani.

A kórházszövetség az integráció kapcsán elfogadhatónak tartja az egy-másfél millió lakost ellátó egységek kialakítását. A térségi határok kijelölésekor Rácz Jenő szerint a megyehatárokat tiszteletben kellene tartani. Támogatják azt is, hogy az anyagban feltüntették az egészségügyi dolgozók béréhez szükséges forrásigényt. Hozzátette: ehhez alternatív források rendelését irányozzák elő, de ezeket nem konkretizálták.

Hiányolták, hogy a terv nem foglalkozik részletesen az egészségipar és egészségturizmus lehetőségeivel, pedig a kórházszövetség szerint ezek is olyan többletforrásokat jelenthetnének, amelyeket visszaforgathatnának az egészségügyi ágazatba - mondta Rácz Jenő.

Nagy Anna kormányszóvivő, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán ismertette a kormány által előző nap elfogadott Semmelweis Terv részleteit. A kormány célja az egészségügyben uralkodó viszonyok rendezése és a várólisták megfelezése - emelte ki a kormányszóvivő.

Szócska Miklós arról számolt be: a kormány döntése értelmében térségi egységekre épülő egészségszervezési intézményrendszert hoznak létre. Mint mondta, a kormány a keddi ülésén meghatározta az egészségügyi ellátórendszer átalakításának elvi kereteit. E szerint az állami egészségügyi intézmények irányításáért felelős állami egészségszervezési menedzsmentrendszert állítanak fel. A Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülnek, és Budapesten három sürgősségi centrum alakul.

Szócska Miklós a mai sajtótájékoztatón
©

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Uniós támogatást kapott balatoni borászatára a fideszes képviselő cége

Uniós támogatást kapott balatoni borászatára a fideszes képviselő cége

Hamarabb indított buszok, lemondott utak - improvizálnak az irodák a szigorítások miatt

Hamarabb indított buszok, lemondott utak - improvizálnak az irodák a szigorítások miatt

A végéhez közeledik Tim Cook megbízatása, de buta lenne otthagyni az Apple-t

A végéhez közeledik Tim Cook megbízatása, de buta lenne otthagyni az Apple-t