Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Megkezdődött annak az orvosnak a pere szerdán Mosonmagyaróváron, aki csupán ittasságot állapított meg egy gyereknél, akit azután vittek kórházba, hogy kizuhant egy harmadik emeleti erkélyről. A fiú később belehalt sérüléseibe, de még nevelőapja sem tudta, hogy a fiú a harmadik emeletről esett le.
Megkezdődött a mosonmagyaróvári műhibaper. A pótmagánvád szerint az orvos foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetést követett el, amikor csupán ittasságot állapított meg a gyermeknél. 2008 márciusában - hangzott el a tárgyaláson - egy ittas, 14. életévét pár hónap híján betöltött fiút vittek a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba. A fiút a vizsgálatot követően megfigyelésre felvették. Az éjszaka folyamán a gyerek légzése és keringése összeomlott, s a hajnali órákban meghalt.
A pótmagánvád szerint a gyereket a kórházban töltött három óra alatt csupán fektették, számos olyan vizsgálatot nem végeztek el rajta, amelyekkel megállapítható lett volna belső vérzése. A tárgyaláson felolvasták a magát ártatlannak valló orvos korábbi vallomását, amely szerint azt követően, hogy a mentő az intézménybe behozta a gyereket, a vele érkező hozzátartozó távozott a kórházból. A doktor közlése szerint vele csak a halál megállapítását követően közölték, hogy a gyerek nem csupán ittas, de balesetet is szenvedett.
Vallomása szerint a vizsgálat során a gyerek magatartása mindenben az ittasság jeleit mutatta, semmi nem utalt arra, hogy fájdalmai volnának, fel sem merült benne, hogy bármilyen sérülést szenvedett volna. A fiút a kórházba vivő nevelőapa úgy nyilatkozott: ők is a sajtóból tudták meg, hogy a gyerek nem egy ágyról, hanem a harmadik emeletről esett le.
A gyerek ellátásában részt vevő kórházi dolgozók mindegyike úgy nyilatkozott: egyértelműen ittas ember benyomását keltette a fiú, aki nem adta jelét fájdalomnak, azt azonban senki nem közölte velük, hogy a fiú sérülést szenvedett. A tárgyalás július elején, szakértők meghallgatásával folytatódik.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.