Ketten már meghaltak, veszélyes horgásztó Jász-Nagykun-Szolnokban

Óvatosságra intenek a tógazdák, eddig ugyanis két horgász halt meg azért, mert horgászbotjuk hozzáért egy nagyfeszültségű vezetékhez - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.

  • MR1-Kossuth Rádió MR1-Kossuth Rádió
Ketten már meghaltak, veszélyes horgásztó Jász-Nagykun-Szolnokban

Óvatosságra intik a horgászokat a tógazdák és az áramszolgáltatók azután, hogy áprilisban halálos áramütés ért egy 33 éves férfit az egyik tó partján Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A horgász, a helyi körzeti megbízott, hat méter hosszú, karbonszálas botjával éjszaka hozzáért a felette húzódó, viszonylag alacsonyan húzódó nagyfeszültségű vezetékhez, amit bot vége lehúzott. A balesetet a rendőr kisfia is végignézte.

A tó egy magáncég tulajdonában van, és a tógazda azt mondja, nem ez volt az első baleset, korábban is ért már itt áramütés egy horgászt, de ő szerencsésen túlélte. Azóta, ahol lehet, felhívják a figyelmet a veszélyre, táblákat is kihelyeztek, de ennél többet nem tehetnek, az emberi figyelmetlenséggel nem tudnak mit kezdeni. Bár nem érzik magukat felelősnek, igyekeznek a két apa nélkül maradt gyereknek segíteni, olyan biztosítást kötnek majd, ami nagykorúságuk elérésekor valamelyest pótolhatja azt az anyagi veszteséget, amit az apa halála okozott.

Négy évvel ezelőtt Zala megyében történt hasonló tragédia.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.