Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Betonszállító teherautó borult fel Miskolc kivezető szakaszán.
Feltehetően a rakomány megcsúszása miatt borult fel egy betonelemeket szállító teherautó Miskolc határában, a 3-as és a 37-es utak találkozásánál, az arnóti körforgalomban csütörtök reggel - közölte a rendőrség. A balesetben a jármű vezetője könnyebben megsérült, a teherautóból üzemanyag folyt az útra, ezt semlegesítették - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki korábban, elsődleges információi alapján, betont szállító teherautóról számolt be. A felborult teherautót a tűzoltók egy daru segítségével talpra állították, a forgalom megindult. A baleset körülményeit vizsgálják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.