szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Martonyi János külügyminiszter szerint szoros együttműködés szükséges a terrorizmus elleni hatékony küzdelemhez, és az ENSZ kulcsszerepet játszik az országok által tett erőfeszítések koordinálásában.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) és a Külügyminisztérium a terrorizmus elleni küzdelemről tart nemzetközi szemináriumot pénteken Budapesten. Az esemény megnyitóján a tárcavezető kifejtette: ebben a harcban "a legjobb szövetségesek a demokratikus értékek és az emberi jogok, a politikai és vallási tolerancia és a jogállamiság tisztelete". Úgy látja, a 2001. szeptember 11-i események közelgő évfordulója jó alkalom annak áttekintésére, mit értek el eddig ezen a területen, egyúttal meghatározzák a jövőbeli erőfeszítések irányát. 

Az eddigi sikerek ellenére a terrorizmus továbbra is fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra - hívta fel a figyelmet. Mint rámutatott, éppen ezért jól koordinált és hatékony válaszra, szoros együttműködésre van szükség nemzetközi, regionális és helyi szinten egyaránt.

Martonyi János
MTI / Máthé Zoltán

Martonyi János szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a terrorizmus és más bűncselekmények - például az ember- és kábítószer-csempészet, korrupció és pénzmosás - közötti kapcsolatot. Az államoknak az ezekkel a bűncselekményekkel szembeni harcban is együtt kell működniük - hangoztatta. Kiemelte: a pénteki szeminárium középpontjában a közép-ázsiai és a nyugat-afrikai régió áll. Nyugat-Afrikában az UNODC az EU-val is együttműködik különböző projektekben - jegyezte meg.

Az EU soros elnökeként Magyarország szem előtt tartja, hogy a Lisszaboni Szerződés megerősíti az EU elkötelezettségét az ENSZ-szel való együttműködés iránt - mondta. Hozzátette: Magyarország pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági pozíciójára a 2012-2013-as időszakra, és ha elnyerné ezt a posztot, akkor még hatékonyabban járulhatna hozzá a nemzetközi erőfeszítésekhez. Magyarország igyekszik példaként szolgálni a terrorizmus elleni harc nemzeti szintű koordinációjában - fogalmazott. 

Jurij Fedotov, az UNODC ügyvezető igazgatója beszédében az ENSZ közgyűlése által 2006-ban elfogadott, a terrorizmus elleni harcról szóló stratégiájának fontosságát hangsúlyozta. A dokumentum közösségi terv a terrorizmus felszámolására, az államok vállalták, hogy ezt az átfogó stratégiát tartják szem előtt - mondta. Úgy véli, a terrorizmus elleni eredményes harchoz elengedhetetlen a nemzetközi büntetőtörvényszék hatékony működése. Mint kifejtette, jó kezdetnek tekinthető, ha az államok képviselői összegyűlnek egy ügy érdekében, "haladás, ha együtt is maradnak, és siker, ha közösen dolgoznak". 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!