Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága korábbi javaslatát módosítva 48 óráról egy napra csökkentené azt az időszakot, amíg a kiemelt ügyekben fogvatartott nem találkozhat védőjével.
A testület hétfőn 16 kormánypárti képviselő szavazatával, az ellenzék nem voksaival szemben, illetve a fideszes Turi-Kovács Béla, valamint a kereszténydemokrata Rubovszky György és Salamon László tartózkodása mellett támogatta a büntetőeljárási törvény módosításának erről szóló változtatását.
A testület ezt megelőzően elutasította azt az ellenzéki, illetve kereszténydemokrata politikusok által benyújtott javaslatot, amely kizárta volna, hogy a fogvatartott ne találkozhasson védőjével. A bizottság emellett megváltoztatná az eredetileg benyújtott javaslat azon pontját is, amely a kiemelt ügyek tanúvallomásait általános érvényűen poligráf alkalmazásával is vizsgálhatóvá tette volna.
A bizottság Rubovszky György kezdeményezésére egyhangú döntéssel támogatta azt az LMP által benyújtott módosító javaslatot, amely a tanú beleegyezéséhez kötné a hazugságvizsgáló használatát. Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár tájékoztatása szerint a kormány a következő ülésén alakítja ki véleményét a kérdésben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.